Megtartottuk az első magyar tanácsadói találkozót a Welfare Experiences projektben
2026. február 19-én sikeresen lezajlott a Welfare Experiences projekt első tanácsadói találkozója Magyarországon. Az eseményre az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontban került sor. A nyitó alkalom elsődleges célja az volt, hogy a tagok megismerkedjenek egymással, valamint az, hogy a kutatói csapat bemutassa a projekt céljait, hátterét, eddigi eredményeit.
A találkozó második felében a résztvevők közösen áttekintették a második (kvalitatív interjús kutatás) és a harmadik (kvantitatív lekérdezés) projektszakaszhoz kapcsolódó főbb szempontokat és feladatokat. A megbeszélés során több nézőpont és tapasztalat is megjelent, amelyek elősegítik, hogy a kutatás a jövőben is minél átfogóbban vizsgálhassa az ellátottak igényeit, megéléseit.
A tanácsadói csoport hét főből áll. A tagok kiválasztásánál tudatosan törekedtünk arra, hogy minél röbb területről bevonjunk embereket, így fogyatékossággal élő személyek, ügyintézők és különböző területek szakértői is képviseltetik magukat. Ennek köszönhetően biztosítható, hogy a projektben minden releváns szempont érvényesüljön.
A következő találkozóra előreláthatólag 2026 júniusában kerül sor, ahol már a mostani beszélgetés eredményeire építve folytatjuk a közös munkát.







